Manuális nyirokdrenázs alatt a szövetközti folyadék nyirokereken keresztüli el-és tovább vezetését értjük. A drenázs egy meghatározott fogástechnikára alapulva a betegség által meghatározott irányban és sorrendben egymás után következő ritmikus körkörös és pumpáló fogások sorozatából áll. A nyirkot a megnyitott nyirokcsomók felé tereljük, ahol a nyirokcsomókat a folyadék feldolgozására, valamint a véráramba juttatására késztetjük.
A drenázs elősegíti a pangó nyirokfolyadék elvezetését a kötőszövetekből, ezáltal csökkenti a pangás által okozott tüneteket (pl. boka duzzanat, láb dagadás). Amennyiben a nyirokkeringésben zavar áll fenn, a nyirok felgyülemlik és az adott területen duzzanatot eredményez. A nyirokdrenázs aktivizálja a nyirokkeringést, aminek hatására beindulnak, valamint felgyorsulnak a méregtelenítő folyamatok. A felgyorsult méregtelenítés erősíti az immunrendszert, a megerősödött immunrendszer pedig öngyógyító folyamatokat indít el.
A nyirokdrenázs célja:
Súlyos nyiroködéma esetén a kezelés járhat fájdalommal.
Előfordulhat, hogy már egy alkalom után is érezhető a masszázs hatása, azonban a kívánt javulás érdekében 6-10 alkalom javasolt.
A nyirokmasszázs ideje 50 perc.
Trehab © 2025 – Minden jog fenntartva
A hatékony navigáció és bizonyos funkciók működésének érdekében sütiket használunk.Az alábbiakban az egyes kategóriák alatt részletes információkat talál minden sütiről.A "Szükséges" kategóriába sorolt sütiket a böngésző tárolja, mivel ezek elengedhetetlenül szükségesek a webhely alapvető funkcióihoz.
A harmadik féltől származó sütik segítenek a weboldal használatának elemzésében, tárolják a preferenciáit és releváns tartalmakat és hirdetéseket biztosítanak Önnek.
Ezeket a sütiket csak az Ön előzetes beleegyezésével tároljuk a böngészőjében.Eldöntheti, hogy engedélyezi vagy letiltja ezeket a sütiket, de bizonyos sütik letiltása befolyásolhatja a böngészési élményt.