Elérkezett a kirándulások és a túrák évszaka, ezzel óriási boldogságot hozva azok számára, akik ebben az időszakban hosszú sétákkal váltják ki az edzést vagy a sportolás mellett a természetben szeretik a szabadidejüket tölteni. Kétségtelen, hogy szabadban lenni az egyik legjobb kikapcsolódás munka után, főleg mikor a természet kezd aranyba borulni – a szemnek felemelő és a léleknek is melengető ez a szabadidőtöltési forma. Bármelyik csoportba is tartozol, szeretnénk segíteni, hogy amikor útnak indulsz, felejthetetlen élményben legyen részed, probléma és sérülés nélkül. 

Mire ügyelj túrázáskor?

Túrázás előtt gondold végig, hogy milyen terepen fogsz sétálni, ugyanis a talaj egyenetlensége, vagy ha előző nap esett az eső és a sáros, csúszós felület könnyen lehet sérülések és kisebb túrabalesetek okozója.

A megtett távolság sem elhanyagolható: ha épp nem vagy edzésben a megerőltetett, kifáradt test könnyebben sérül. Kezdd kisebb távokkal, majd fokozatosan növeld a kilométereket.

Lehet, hogy nem is gondolnád, de a cipő okozta feltörés, illetve a vízhólyag az egyik leggyakoribb sérülés, melyet túrázás során szerezhetsz és bizony nagyon kellemetlen érzést okoz séta közben. Ezért is válassz megfelelő túra cipőt és puha zoknit alá, és a legjobb, ha csúszásgátló a lábbeli talpa.

Melyek a leggyakoribb túrabalesetek?

A felfedezés hevében gyakran észre sem veszed a lábad előtt leselkedő veszélyeket. Egy óvatlan mozdulat is magában hordozhatja a sérülés lehetőségét. Előfordulhat, hogy nem is azonnal, csak a nap végén veszed észre a duzzanatot és akkor kezded érezni az ízület fájdalmát. Egy rossz lépés során különböző mértékben sérülhet a lábad – kialakulhat rándulás vagy ficam.

Rándulásról akkor beszélünk, ha a két csontvég elmozdul a helyéről, az ízületi tok és szalag pedig megnyúlik. Túrázás alkalmával leggyakrabban a bokánál jelentkezik rándulás, amikor megbicsaklik egy rossz lépés következtében. Ekkor a terület fájdalmas, bedagad és esetenként véraláfutás is jelentkezhet.

Ficam esetén a rossz mozdulat után a csontvégek – a helyükről elmozdulva – rendellenes pozícióban rögzülnek. Az erős fájdalom mellett deformitás, duzzanat és vérömleny jelentkezhet és nehezen, vagy egyáltalán nem tudod mozgatni.

Túrázás közben a térdízületet is nagy terhelésnek van kitéve. Az intenzív irányváltások, a felszín miatti változó erőhatások csillapítása, ez emelkedőn való menetelés igénybe veszik az ízületet. Megerőltetés hatására is kialakulhat nap végére fájdalom, akár be is dagadhat kicsit – a testrész természetes védekező rendszerének hatására.

Hogyan előzd meg a sérüléseket?

A sérülések megelőzése szempontjából a legfontosabb a megfelelő felszerelés, különösen a túrázásra alkalmas cipő kiválasztása. Nehéz terepre indulva ez minden esetben túrabakancs legyen, ami erősen, de kényelmesen és rugalmasan tartja a lábadat, közepesen kemény, csúszásgátló talppal, puha béléssel.

Fontos a megfelelő zokni kiválasztása is, ami lehetőleg legyen pamut, hogy jól szívja a nedvességet és ne dörzsölje ki a lábadat. A titokzoknit hagyd meg a nyári tornacipőhöz és most a magasszárút válaszd.

A köves, sziklás terep rendkívül megterhelheti az ízületeket és az izmokat, ezért, ha máskor nem végzel testmozgást, könnyebb terepet válassz a kirándulás helyszínéül.

Ne feledd, hogy a túrázás egy edzés tökéletes megfelelője, ezért az a legjobb, ha előtte bemelegítesz: végezz néhány kar-, boka és törzskörzést mielőtt útnak indulsz, hogy ízületeidet ne hidegen kezdd terhelni.

Egy túrabot pedig nagy segítség lehet lábaid tehermentesítésében, nem beszélve arról, hogy ha szeretnéd, ezzel felső végtagjaidat is erőkifejtésnek tudod kitenni.

Mit tegyél, ha már megtörtént a baj?

Amennyiben úgy érzed, hogy komolyabb sérülést szereztél, esetleg kificamodott a bokád és nem tudsz lábra állni, ne erőltesd tovább, hanem azonnal kérj szakszerű segítséget.

Kisebb fájdalom, rándulás esetén is keress fel egy gyógytornászt, aki abban segít, hogy a sérülés ne legyen később komolyabb és gyorsan regenerálódjon. A fizioterápiának nem csak utólag veheted hasznát, hanem a megelőzésben is komoly szerepe van. A megfelelő mozgásminták, illetve testtartás elsajátításával elkerülheted a rossz mozdulatokból eredő sérüléseket.

Szólj hozzá